2014. augusztus 17., vasárnap

Citromtorta, majdnem francia

Igazán kedvemre való sütemény. Savanykás, mégis édes, üdítően nyárias. Elkészítése egyszerű, de behűteni szükséges, ezért praktikusan a fogyasztás előtti napon célszerű készíteni. Az ötletet Mautner Zsófi adta de csak a krémet készítettem a videója alapján. Tökéletes lett a krém, hasonlatos a lemon curdhoz, ami a nagy kedvenceim közé tartozik.

Hozzávalók a 23 cm átmérőjű formához, ahogyan készítettem:
18 dkg Zabfalatok keksz
5 dkg(laktózmentes)vaj
a krémhez:
5 db kicsi, reszelhető héjú citrom
17,5 dkg cukor
3 egész tojás
4 tojás sárgája
15 dkg(laktózmentes) vaj
néhány szem málna diszítésre

A kekszet megdaráltam, a vajjal összekevertem, majd a formába igazítgattam, úgy hogy az oldalára is jusson rendesen. Behűtöttem. A krémhez a főzőedénybe mértem a cukrot, ráreszeltem a citromok héját, hozzácsavartam a leveket. Zsófi 4 citromot használt, de az én citromjaim nagyon kicsik voltak, ezért használtam eggyel többet. Kevergettem kicsit, hogy oldódjék a cukor, majd a tojásokkal is egyneművé kevertem a habverővel. Ekkor kapcsoltam be a tűzhelyet, takarékra persze, mert ennek nagyon csendesen kell sűrűsödni, hiszen nem  tojásrántotta készül. Néhány percnyi kevergetés után e teteje is habosodni kezd, na akkor már egy darabka vajat is lehet hozzákeverni, tempósan, míg el nem tűnik, majd ezt addig ismételjük, amíg a vaj el nem fogy, a krém pedig pudingos állagúvá nem válik. Hideg vízbe állítva egy kicsit lehűtöttem, majd a kekszre öntöttem a krémet. Légkeveréses sütőben  230°C-on 8 percig sütöttem. Nem volt könnyű türelmesen megvárni a másnapot a kóstolással.

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!