2012. augusztus 26., vasárnap

Chili dzsem


Lehet leszólni Nigellát, de figyelemre méltó ötletei vannak, az biztos. Hazai blogjainkon is megjelent a chili dzsem, vagy zselé, úgy hogy én is elkészítettem a magam változatát. Döbbenetesen finom, annak ellenére, hogy édes. A csípőssége is másképpen érvényesül, mert savanyú-édes kombináció adja meg az alaphangot. Fantasztikus az íze camembert sajttal, csirkemellel, kanállal kóstolgatva. A kis képen látható, hogy már érik a következő adaghoz való paprika.

Hozzávalók, ahogyan készítettem:
2 db kápia paprika
12 db chili paprika
késhegynyi só
35 dkg cukor
3 dl fehérbor ecet
2 dl víz
1 tasak 3:1 dzsemfix

A 12 db chili paprika magtalanítása volt a legnagyobb munka. Ezt kivételesen gumikesztyűben tettem. A kétféle paprika súlya összesen 25 dkg lett. Felkockáztam mindet és a késes aprítóban krémes állapotig robotoltam. Ezután minden hozzávalót egy lábasba öntöttem, és a dzsemfix használati utasításait követve felforraltam és kevés ideig főztem. Nagyon kevés hab képződött rajta, azt kanállal leszedtem róla. A befőzés ezt megelőző mozzanatait nem részletezem, hiszen gondolom mindenkinek meg van a technikája az üvegek és egyebek csírátlanítására. Az üvegeket néhány percre fejre állítottam, majd száraz dunsztba raktam. Alig vártuk, hogy kihűljön és megkóstolhassuk.


2012. augusztus 21., kedd

Mogyoróvaj függőknek


Nem vagyok  egyedül, sokan szeretik a mogyoróvajat. Bűnös élvezet, de mit lehet tenni, szenvedünk! Elárulom, ha ebből 2-3 kockát bekapsz, akár egy napra is elcsitul a függőséged, mert finom és nagyon tömény. Nagy előnye, sütni sem kell és az én családomban nincs mindenki oda érte. Nem én találtam ki, többeknél láttam már, pl: TücsökBogár, vagy Latsia blogján is. Kicsit más az enyém, de nem csak azért mert életlen a sütiről készült kép.

Hozzávalók, ahogyan készítettem:
37,5 dkg mogyoróvaj
20 dkg darált babapiskóta
15 dkg vaj
15 dkg porcukor 

20 dkg fehér csokoládé
1 evőkanál vaj

A mogyoróvajat, a darált piskótát, a puha vajat, a porcukrot egynemű masszává kevertem. Sütőpapírral bélelt 25x30 cm-es tepsibe simítottam. Kicsi időre a hűtőbe tettem dermedni. A fehér csokoládét 1 evőkanál vajjal gőz felett megolvasztottam és a mogyoróvajas sütemény tetejére kentem. Amikor megdermedt 3,5 cm-es kockákra szeltem az egészet. Célszerű a hűtőben tárolni, főleg ebben a hőségben.

Falafel


A mai ebéd után azt mondta a kedvesem, hogy ha ilyen koszton tartom, lehet Ő is vegetáriánus lesz. Nem kell ezt persze komolyan venni, de, dicséretnek szánta az, biztos. Nagy sikere volt a mai ebédnek, a falafelnek, a salátának, a pitának, a fetának és a padlizsánkrémnek. Ebben a hőségben csak a fritőzt kellett bekapcsolni, azt is a szabad ég alatt, árnyékban.

Hozzávalók a falafelhez, ahogyan készítettem:
25 dkg csicseri borsó 1napra beáztatva
1 vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1és 1/2  teáskanál só
1 teáskanál őrölt koriander
1 teáskanál őrölt rómaikömény
1 teáskanál csípős paprika
1 teáskanál szódabikarbóna
1 csokor petrezselyem
1 evőkanál szezámmag
1 tojás
2 csapott kanál zsemlemorzsa

Nagyon egyszerű az előállítása, mert csak az itt felsoroltakat kell a késes aprítóba tenni, nagyjából egyneművé aprítani. Én aggódós vagyok, összeáll-e, emiatt biztonság okáért egy tojást is tettem hozzá. Lehet rajtam nevetni, de utána 2 csapott kanál zsemlemorzsával kellett az állagát gömbölyíthetővé alakítani. Csak azért, mert aggódós vagyok...Tudni kell azért, hogy falafelt konzervből nem lehet készíteni, saját káromon tanultam meg, szétesik. Amúgy ebből a mennyiségből nekem 42 db diónyi méretű gombóc lett, hiszen a csicseri borsó duplájára nő az áztatás során. Frítőzben, bő olajban 170 C°-on sütöttem.



2012. augusztus 17., péntek

Tojásos gomba


Nagyon szeretem a gombát. Válogatós, rosszul evő gyerek voltam. Sokféle étel van, amit csak felnőttként kedveltem meg. A gombát viszont mindig szerettem, gyerekként is. Levesnek, rántva, pörköltnek is. Manapság már persze sokféleképpen készítem, de tojásos gombának ritkán. Ma a piacon megláttam a friss gombát, azonnal ez jutott az eszembe, egyszerűen megkívántam.

Hozzávalók, ahogyan készítettem:
1/2 kg gomba
2 evőkanál olaj
1 diónyi hagyma
3 szál zöldhagyma
2 gerezd fokhagyma
1 bogyiszlói paprika
2-3 ágacska kakukkfű
só, bors
3 tojás
koktélparadicsom, petrezselyem a tetejére

Minden hozzávalót felaprítottam. A hagymákat, paprikát, fokhagymát megdinszteltem, belekevertem a gombát, kakukkfűvet, sóztam, borsoztam. Amikor levet engedett, takarékon pároltam, végül zsírjára sütöttem, egy kicsit lepirítottam. Felvertem a tojásokat és folyamatosan kevergetve összesütöttem. Meghintettem a zölddel, rászórtam a paradicsomokat. Nagyon finom volt, ebédnek sem utolsó!

2012. augusztus 16., csütörtök

Már megint cukkini



Az az igazság, hogy más íze van, mint a piacon vásároltnak. Most mit ragozzam, a mi kertünkben termett cukkini sokkal finomabb. Az, hogy gömb alakú, az meg csak ráadás. A hozzávaló fűszerek és a paradicsom is itt termett. Félve mondom, hogy bio a kertünk, hiszen nem permetezünk, vegyszereket nem használunk. Komposztálunk, azzal dúsítjuk a földet. Persze arról fogalmam sincs, hogy Budapesten lehet-e egyáltalán bio kertről beszélni, hiszen eléggé szennyezett a levegő.
Két személyre készült ez a ripsz-ropsz ebéd. 2 szál zöldhagymát, 1 gerezd fokhagymát 2 evőkanál olajon megdinszteltem. 20 dkg darált pulykahúst fehérre sütöttem rajta, sóztam, borsoztam, 2 gömb cukkinit, 3 paradicsomot apró kockára vágva adtam hozzá, egy csokor kertben szedett zölddel. Körülbelül negyedóra múlva 1 dl bulgurt, 1 dl vizet adtam hozzá, lefedve takarékon készre pároltam. Tálaláskor meghintettem egy kis petrezselyem zöldjével. Komolyan mondom, tovább tartott megírni a bejegyzést, mint ezt a finom ebédet előállítani.

 
Harcolj a spam ellen! Katt ide!